Ahogy teltek múltak az évek, és kezdett benőni a fejem lágya, megállapodtam. Húszon öt éves koromban, utolért a Zamárdi korszakom második állomása. 1994-ben feleségemmel, akinek szíve alatt ott dobogott egy másik szív, töltöttük el azokat a csodálatos napokat! Meg koptak a nagy bulizások. Felváltotta az esti nagy séták, mozizások, a nappali strandolások, Zamárdis napjainkat. Minden gondolatunk az új családtag érkezése körül járt. Istenem, milyen csodálatos időszak volt! 1995-től, plusz egy taggal koptattuk Zamárdi strandját. Eljött 2004 tavasza, és a Jó Isten segédletével, újabb kis jövevény érkezett a mi kis közösségünkbe, amit családnak hívnak! És hát 1995-től, 2004-ig fantasztikusak voltak a nyaraink.
És eljött 2005 tavasza! Mikor megállapították édesanyám betegségét. Megjelent az életemben, a szomorúság, a fájdalom, az aggódás! Ezek a fogalmak számomra olyan idegenek voltak, olyan távol álltak tőlem, és a családomtól, mint Makó Jeruzsálemtől! 2005-től, 2008-ig a betegség ellenére, együtt volt a mi kis családi csapatunk! Eljött 2009. nyara. betegség nem engedte tovább édesanyámnak, azokat a gyönyörű nyarakat, már nem tudott eljönni a mi kis Riviéránkra! Természetesen a nagymamám nem hagyta egyedül. Más volt, nagyon más. Két tündéri nő személy hiánya számomra nagyon nagy volt. Két emberke hiányzott a mi kis csapatunkból, és egy hihetetlen nagy űr tátongott a Zamárdis mindennapjaimban. Nagyon érdekes az emberi természet. Egy idő után, mivel amikor csak szerettem volna hallani a hangjukat, megfogtam a telefont feltárcsáztam őket, és halhattam csodálatos hangjaikat! Ha úgy adódott volna hogy fel kel mennem, vagy egyszerűen csak látni akartam őket beültem az autóba, és egy-két órán belül már meg is ölelhettem mind kettejüket! Ez a tudat megnyugvással töltötte el lelkemet. Valahogy az évek során hozzá szoktam, a távollétükhöz. Tudomásul kellett vennem, édesanyám nagy veszélynek teszi ki magát, ha eljön. Gyerekek társaságában tölti napjait.
Eljött amitől mindig is rettegtem! A halál! 2011.12.18. édesanyám végleg itt hagyott! Pedig megígérte, hogy nem fog itt hagyni, tudom erről ő nem tehet! Pedig meg ígérte, és az ígéret szép szó ha betartják ......, és ő nem tartotta be. Amiért haragszom rá, de tudom hogy ő nem tehet róla! És ezzel elérkeztem a Zamárdis életem harmadik szakaszához! Fájdalommal és emlékekkel, fogom koptatni Zamárdi utcáit, strandján ahol oly sok éven keresztül felhőtlen boldogságban tengettem nyári napjaimat, emlékekkel teli gondolataimmal, csöndesen fogom nézni a Balaton, túl partját, Tihany félszigetét, amit annyiszor néztünk együtt édesanyámmal!
Zamárdi az a település lett életemben, ami szerves része az én kis családi történetemnek!
Nem is tudom, mi késztetett, hogy mindezt, ezeket a mély érzéseimet leírjam erre a helyre? Mondhatnám azt is, elvégre 2012.05.20. írunk, a mi korszakunkban ez a papírra vetés, és nem a hagyományos papírra tollal ceruzával való írás. Erre a kérdésre nem tudok választ adni! Egyszerűen ki kellett írni magamból Zamárdi hoz fűződő érzéseimet, hogy kapcsolódik ez a gyönyörű Balatoni kis falu, és az én családi történetem össze.
